Most hát végre véget ér a szenvedés. A mai napon vizsgázom utoljára, délután. Szóval innentől kezdve gyakrabban jelentkezem, és okosan a hátunk mögött hagyhatjuk fiatal zsengéim. Jobb is így nekünk így. Nekem az elmúlt hónapban szakállam és bajszom nőtt, és a mániás depresszió gyakori vendég volt. Ezért most új fába kell vágnom a fejszémet.
Azt tudjátok milyen érzés, mikor egyik pillanatból a másikba zuhanva, teljesen megváltozik az ember hangulata? Az előbb még nevettél, de most már inkább sírni akarnál, nem is sírni, ez nem pontos, de szarul vagy, hogy plasztikus legyek. Szarul festesz és szarul érzed magad. Na, most én jól, legalábbis jobban vagyok. Persze nem lesz ez a blog az én pszichológiai kísérletem, egyáltalán nem, de fontosan tartottam leszögezni, megosztani veletek.
Veletek, akik szerencsére még jó páran vagytok, és ezt megint köszönöm. Mindig sokat gondolkoztam, problémáztam azon, ki vagyok én valójában, mi az én stílusom, mivel vagyok más, ha úgy tetszik különb mint a többi ember. Most egy táskás szemű, torzonborz valaki vagyok, azt tudom. Ám itt az idő változtatni pár dolgon.
Szeretnék napszemüvegben, cigivel a szám szélén bemenni egy előadásra, hogy a tanár és a diákok is csak tágra nyílt szemmel nézzék ezt a pofátlanságot. Szeretnék homlokomra csúsztatott szemüveggel hülyén vigyorogni, mikor ellentmondást nem tűrően kiküld a teremből, és azt mondani, rendben, de előtte még iszom egy keveset a mellényzsebemből előhúzott dekás üvegcséből. Aztán persze kimegyek.
Beülni az egyetemi kávézóba erősen szagos ruhában, áporodott testszaggal, büdös szájjal, és kávét rendelni, 3 cseppnyi likőrrel. Szeretném látni a tekinteteket, a rosszalló, megvető pillantásokat. Szeretnék rájuk kacsintani, és megkérdezni tőlük, nincs-e véletlenül egy kevés aprójuk, mert a termek melletti wc-ben kotont vennék az automatából, gondolva az esti látogatásomra pár lebujban.
Szeretnék odaköpni a földre, mindenki előtt, és rámutatni. Szeretnék az egyetem falára vizelni, napközben, az elmenő kocsik dudálásától kísérve. Szeretnék nem félni többé senkitől, és semmitől, csak élni bele a nagyvilágba, kilátások és konklúziók nélkül és szeretném, hogy miután ezt elolvastad, nézz egy nagyot, grimaszolj, és böfögj egyet a tiszteletemre.
Most még pár órát tanulok, aztán jöhet az utolsó vizsga. Tisztelettudóan, illatosan, öltönyben, kedves és kedélyes mosollyal az arcomon.
Holnaptól más világ jön.
Utolsó kommentek