Esti Kornél

"Száz évig, míg a testem megtörik, szeretnék élni, élni örökig."

Utolsó kommentek

HTML

Miért fáj sokaknak a kereszténység?

2009.12.10. 18:15 | Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa | 25 komment

Keresztény vagyok. Istenhívő. Nem vagyok rá büszke, mint tényt tudom és nem is rejtegetem, bár az ilyen beállítottság ma már sokkal inkább gúny, mint tisztelet tárgya, hogy miért, az majd egy másik poszt témája lesz. Mint hívő, és vallását lehetőleg minél gyakrabban gyakorolni próbáló ember, tisztelem más vallását és más egyházát, feltéve ha az nem egy üzleti vállalkozás. Éppen ezért háborít fel, ha próbálják a legnagyobb közösségi erőt jelentő egyházakat mocskolni, befeketíteni, és hazugságokat terjeszteni róla. Lehet itt szó az alávaló, orosz cári titkosrendőrség által készített Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvéről, vagy éppen a sok-sok hamis fordítású Talmudról. Megjegyezném, hogy ha felmerül egy társaságban valahol a Jegyzőkönyvek hitelessége, illetve valaki védeni próbálja, miszerint tessék, itt a bizonyíték mindenre, mindig kedélyesen megkérdem, hogy tényleg úgy gondolja, összegyűltek ezek a nagyhatalmú zsidó emberek Svájc egy kies részében, és kiötölték, szigorúan jegyző jelenlétében, hogyan taszítsák szolgasorba a világot? Ekkora terv, és persze már rögtön az elején amatőr hibák tömkelege. Nem is foglalkozom ezzel többet, csak ha már szóba jött, nem tudtam nem leírni, pár vitám volt erről. De most másról beszélek.

Bárki, aki olvassa, egyetérthet abban, hogy jelenünkben a legnagyobb divat a kereszténység, és azon belül is a katolicizmus ócsárlása, gúnyolása. Szó se róla, a régmúltban igen sok védhetetlen, és elfelejthetetlen vétket követett el, amiről a maga helyén és idején beszélni is kell, mint ahogy beszélünk szintén a maguk idején és helyén más szörnyű tettekről is. De amit ma tapasztalunk, az nem kétségbeejtő, hanem vérlázító. Hogy fordulhat elő olyan, hogy apácákat, akik a rendi ruhájukat hordják, leköpik, és undorító szavakkal illetik az utcákon? Egy ilyen társadalomnak, ahol a legnagyobb kohéziós erőket fenyegeti veszély, nem lehet jövője.

A hazugságok és félrebeszélések mérgezőek. Hívhatnám ide példának a nagysikerű Dan Brown műveket, amik persze deklaráltan fikciók, de olyan buta és sötét gondolatokat ébresztenek az emberekben, ami egyszerűen káros. Beszélhetnék még azokról a könyvekről, melyek arról szólnak, hogy Jézus Tibetben tanulta a későbbi tanításait, aztán olvashatunk arról, hogy Jézusnak a felesége volt Mária Magdolna, akinek egyébként a pontos személyével és szerepével sincsenek tisztában a szerzemények írói, és jellemzően 3 személyt olvasztanak egybe az Újszövetségből az általuk kitalált alakba, illetve hogy később el is vált Magdolnától, és ezek az események pontosan követhetőek is, évről-évre, hiszen a Biblián kívül ők biztos tudnak olyan kronológiailag biztos műveket, amik ezen állításokat alátámasztják.

Megint leírom, mert igaz és szomorú: divat ma a kereszténység ócsárlása. Könyvekben, filmekben, zenékben, mindenben. Nem arról van itt szó, hogy ne lehetne poénkodni, viccelődni. Az egy fontos kérdés, hogy sok dolgot éppen az hoz közelivé, ha nevethetünk is rajta. De jelenleg nem szól már másról, csak a gonoszságról.

Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy hisz vagy sem. Az csak az én véleményem, hogy a nem hívő ember helyzete a legrosszabb: egy sötét, és kilátástalan világ lakója, aki biztosra veszi, hogy miután anyagi élete véget ér, minden véget ér, és az addigi sokszor gyötrelmes éveket felcseréli a semmi. Ezzel szemben az az ember, aki hisz, tudja, hogy az élet rövid, amit élvezni kell, nem visszaélni vele, és mindezek után várja az örökkévalóság. Tisztelni nem tudom az ateizmust, mert érték nincs mögötte, de elfogadom és nem akarom hogy az illető mindenképpen máshogy gondolja. Az a kitervelt és hosszú ideje folyó támadás, ami viszont jelenleg a kereszténység, katolicizmus ellen megy, példa nélküli. Ezt elfogadni nem lehet, és ez ellen tenni kell.

Címkék: vallás elmélkedés

A bejegyzés trackback címe:

https://estikornel.blog.hu/api/trackback/id/tr261588719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2009.12.10. 21:16:29

én agnosztikus vagyok, és tulajdonképpen irigykedem a hívőkre, így rád is. meglep és sajnálom, hogy az az érzésed, hogy a katolicizmust "kitervelt és hosszú ideje folyó" támadás éri, és nem is értem, hogy mire gondolsz. ez úgy hangzik mint valami összeesküvés-elmélet. magam egyáltalán nem tapasztalok ilyet, legfeljebb a katolicizmust érő megfontolandó, óvatos kritikákkal szoktam találkozni (pl hogy a katolikus egyház életidegen és dogmatikus sok konkrét kérdésben). Dan Brown kevésbé ismert könyvét, nem tudom, olvastad-e, ami Rómában játszódik. szerintem pozitívan mutatta be az egyházat, vagyis inkább bemutatta a nagyon pozitív oldalát is. nekem az is fura kijelenbtésnek tűnik, hogy az ateizmust nem tudod tisztelni, de hát mindegy, én "középen" állok az agnoszticizmusommal és a teizmust is meg az ateizmust is elfogadható és tisztelendő álláspontnak látom, főleg ha személyében áll előttem egy hitét vagy ateizmusát megharcolt .és megszenvedett ember. ennyit egy szuszra :-)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.10. 21:28:51

@sleeping dancer: Nehéz nem összeesküvés-elméletet látni ott, ahol nevetség és gúnyolódás tárgya a hit és az egyház. A kritika fontos, kell is, ám ahol arra lehet felépíteni üzletet, hogy valótlan dolgokat állítva szédítik az embereket, ott nem nagyon lehet mást gondolni. De nézheted azt is, hogy rögtön mindenki farkast kiállt, ha valamiről az egyház hallatja a hangját, a csökkenő támogatások, és a többi. Minden rosszal együtt is, a kereszténységnek hihetetlen sokat köszönhet az emberiség, csak egyetlen apró szelete ennek az, hogy a középkor művészete jelentős ideig elválaszthatatlan tőle, legyen szó építészetről, festészetről, szobrászatról, irodalomról.
Az ateizmust nem tudom tisztelni, mert tagad valamit, és egy másik valami helyett a semmit állítja középpontba. Ebben nincs érték.
De örülök, hogy más a véleményed, így tudunk hatni egymásra, és a vita is mindig előre visz. :)

AzHofi 2009.12.11. 10:41:31

A nagy, mindenható, jóságos, irgalmas, mindig megbocsátó istenképben nem hiszek. Elvesztettem ezt a képességemet amikor az idősebb lányom született, túl sok olyan dolog jött össze a születésekor, amiket nem tudok véletlennek, próbatételnek tekinteni. Valamiben, valami minden felett álló erőben viszont mindenki hisz, (még ha tagadja is, elfojtja is magában a gondolatot, mert a logikusabban működő bal féltekéje harcol ellene). Ő lehet ugyanolyan béna, hibázó, gyarló, mint mi, csak neki tovább ér a keze, mint a mienk.

AzHofi 2009.12.11. 12:37:18

Egyet kifelejtettem, gonosz is lehet. Egyes egyházak, illetve a legtöbb egyház ezt külön választja, más csinálja a rossz dolgokat, és más a jókat, de szerintem simán lehet ugyanaz.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.11. 15:37:24

@AzHofi: Megértelek, engem is nem egy alkalommal tett próbára az élet, a világunk történései, de hiszek abban, hogy fölöttünk áll valami olyan entitás, aki ha nem is szól bele életünk minden percébe, de jelen van, tudja mi történik, és alapvetően jó. Őt hívom Istennek.
Azt vallom, hogy a jóból nem támadhat rossz, így különösen rejtélyes előttem, hogy történhet ennyi szörnyűség a világban, mikor nem lenne szükségszerű. Nehéz kérdések ezek, és nincs megnyugtató válasz mindegyikre, de engem éppen ezért segít mindig a hitem.

dino vercotti · http://bianconeri.blog.nepsport.hu/ 2009.12.11. 23:09:30

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: az egyházak meg a hit elleni támadás csak egy része a hadjáratnak, támadják itt az eszményeket, a szavakat, meg mindent, amitől az ember többnek érezheti magát egy egyszerű fehérjehalmaznál.

Olvass baloldali sajtót, hallgass baloldali rádiót: a klerikális reakció kifejezést nem mondják ki (mint ahogyan eszmetársaik tették), de valami őrületes gyűlölettel bírnak a történelmi egyházak iránt. Az egyház közösségépítő, ezeknek meg ez a legnagyobb bajuk vele. Ezt néhány hónapja találtam a Klubrádió fórumán (ezzel mérgezem magam, meg akarom érteni a gondolkodásukat):

"1055239 wanke | 2009-08-27 16:28 | Válasz erre | Hozzászólásai ebben a témában

Én egy évet töltöttem bentlakásosként egy egyházi intézményben.
Igen rossz a véleményem róluk!
A tapasztalat beszél belőlem.
Mit mondott Marx: a vallás a nép mákonya.
Most fognak csak igazán elbódítani minket!
Gyerekkoromban igazolást kellett vinnem hétfőn, melyben igazolták, hogy vasárnap szentmisét hallgattam.
Ha nem vittem, akkor jött a penitencia."

Amikor már valaki Marxra hivatkozik a vallással szemben, az a szememben majdnem a véget jelenti.

Olaszországban eközben az iskolai feszületek ellen tiltakoznak és igen, tombol a Da Vinci-kód mánia, tegnap címlapra került minden idők leggusztustalanabb - természetesen egyházgyalázó - írása az Indexen.

Vannak gondok.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 02:40:23

@dino vercotti: Teljesen egyetértek veled. Becsüllek, hogy ilyet bírsz olvasni, nekem régen ha a vérnyomásom lent volt, az ATV-n Sajtóklubot néztem. :)
Én egyházi, szerzetesrend által működtetett gimnáziumba jártam, és amit ott kaptam, az életem minden egyes pontján el fog kísérni. Szemléletet, bizakodást, és kitartást. Akit idézel, annál tényleg nagy bajok lehetnek, nem véletlen, hogy csupán egy évet töltött ott. Magam is döbbenettel olvasom és hallom az olaszországi híreket, hogy tiltakoznak a feszületek ellen. Ha már ott is felütheti a fejét az ilyen gondolkozás, akkor én tényleg nem tudom mi jöhet még. Az Index pedig évek óta szisztematikusan ott rúg bele a kereszténységbe, ahol csak tud, elég csak Tóta W egy-egy cikkét elolvasni, lehet szó politikáról, gazdaságról, kutatásról, biztos talál rá okot, hogy belerúgjon a vallásokba, főleg a katolicizmusba, kereszténységbe.
Borzasztó állapotok uralkodnak., és nem látok optimizmusra okot adó jelet. Az embereket ma könnyebb mérgezni, mint bármikor máskor. Nem tudok mást tanácsolni, mint hogy keményen ki kell állnunk az elveink mellett, és abból semmit sem engedni.

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.12.12. 03:20:56

az ateizmus szerintem sokkal több valódi jóságot hordoz, mint mondjuk a kereszténység vagy az egyéb isten hívő vallások

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.12.12. 03:29:59

"Az ateizmust nem tudom tisztelni, mert tagad valamit"

az ateizmus nem tagad, hanem egyszerűen nem fogadja el létezőnek azt, amire semmilyen bizonyíték sincs

nem jelent ki előre valamiről hogy biztosan nincs, hanem azt mondja hogy nem tudunk a létezéséről, úgy hogy nem mondjuk azt hogy létezik, mert ha mégis azt mondanának akkor azzal megtévesztünk másokat

és ha másokat megtévesztünk, az gonoszság

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.12.12. 03:35:27

és ebből nálam egyenesen következik az, hogy a kereszténység kommunikációnak több alap pillére, egyszerűen állandóan gonoszságot hordoz magában

továbbá látok benne egy olyan folyamatot is, ami nagyon sokszor leépíti az emberek védelmét, sok emberből öngyilkos birkát nevel, aki buta módon feláldozza magát a farkasoknak

B911 · http://baratcsaba.hu/blog/ 2009.12.12. 03:57:22

"hogy történhet ennyi szörnyűség a világban, mikor nem lenne szükségszerű. Nehéz kérdések ezek, és nincs megnyugtató válasz mindegyikre, de engem éppen ezért segít mindig a hitem."

lehet könnyen választ találhatnál, ha végre értelmesebb, kitalált mese figurákat nélkülöző dolgokban, rendszerekben hinnél ;)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.12. 04:18:05

@Barát Csaba: Először is köszönöm, hogy ennyi gondolatod volt a meglátásaimmal kapcsolatban.
Vegyük sorra: az ateizmust azért nem tudom tisztelni, mert valamit elvesz, és a helyére a nagy semmit helyezi, mint ahogy azt írtam is. Abban nincs érték, hogy tagadok valamit, és nem helyettesítem semmivel sem a bírálandó dolgot. A kereszténységet gonosznak nevezni nagyon buta gondolat. Válasszuk most ketté az egyházat, és a keresztény eszmeiséget, a keresztény filozófiát. Ezek a gondolatok anno a világba teljesen új dolgokat hoztak, és nincs tisztább, megértőbb, megbocsátóbb és elfogadóbb a keresztény eszmeiségnél. Ne hozz fel erre példákat, hogy ez meg az a következőket csinálta a múltban, és a többi, én nem a személyekről, hanem az eszméről beszélek.
Erre nem is tudok reagálni, hogy a pilléreiben hordozná a gonoszságot, és öngyilkos birkákat nevelne az emberekből. Az öngyilkosság bűn, világosan beszél erről a kereszténység. Végsőként pedig ha nem hinnék, akkor a világ történéseire még annyi választ sem tudnék adni, mint így. Ha ebben a sokszor borzalmas életben az ember úgy érzi, hogy semmi sincs e fölött, ennyi az egész, az az igazán elveszett.
Amennyiben számodra a kereszténység kitalált történet, mesefigurákkal, akkor vagy nagyon keveset tudsz róla, vagy végletesen elfogult vagy a másik irányba. Nem bántásból írtam.

AzHofi 2009.12.12. 19:45:46

Ilyet, hogy "a vallás méreg", a Tíz év tibetben című filmben hallottam valami kínai kommunista főmuftitól, azután halomraölték a szerzeteseket.

napos oldal 2009.12.17. 11:12:33

Kedves Kornél!
Én hívő keresztény vagyok, és nagyon is értem, Csaba miről beszél. Teljesen logikus.
Értéket adni, kérdésekre megnyugtató választ találni nem cél ezesetben, hanem következmény. Tehát nem azért vagyok keresztény, mert a hitem segít a világban eligazodni, vagy mert ez közösséget épít, vagy mert annyira szívmelengető a kereszténység értékrendszere, eszmeisége.
Hanem azért, mert arra a kérdésre, hogy van-e Isten bizonyíthatóan, és van-e számunkra személyes és fontos mondanivalója, hosszas nyomozás után arra a válaszra jutottam, hogy igen, van Isten, és van ilyen mondanivalója.
Erősen hangsúlyozom: igen sok energiát öltem abba, hogy erről vagy az ellenkezőjéről meggyőződjek. Hiszen ha csak úgy bemondásra ezt elhiszem, az mekkora önbecsapás, szellemi restség, és igen, némi levezetés után talán valaki gonoszságnak is nevezhetné. Az élet legfontosabb kérdésében mindennél fontosabb biztosra menni, én úgy gondolom, nem pedig valami tákolt vágyálomra építeni mindent.

Benne van a pakliban, hogy az említett kérdésre nem lehet "bizonyított" igent vagy nemet találni. De ilyet csak hosszas és alapos kutatómunka után mernék kijelenteni, különben ugyanazt a "gonoszságot" követném el, mint aki vágyálma miatt szavazott az igenre, vagy akár a nemre.

Szóval nem azért vagyok keresztény, mert a kereszténység szimpatikus nekem, mert egy csómó értéket, vígaszt, kapaszkodót és egyebet ad, vagy mert a morális tanításával egyetértek (pl.: "aha, lopni szerintem is gáz" stb.) Akkor is keresztény lennék, ha csupa számomra irritáló dologból állna - mint ahogy vannak is ilyen dolgok benne dögivel. Azért vagyok keresztény, mert meggyőződtem róla, hogy ez az igazság.

Amiről meg a poszt szól. Hogy fikázzák a keresztényeket, gúnyolják őket. Jóhogy. Sosem volt ez másképp, és Jézus sem ígért mást, hanem pont ezt. Ölni nem ölnek minket. Itt, most, a 21. században, Európában. Máshol, máskor még azt is. Számít ez? Hogy mi van az egyéni érzékenységünkkel? Nem inkább az a Biblia üzenete, hogy egy dolog számít: minél több embert megnyerni Krisztusnak. Az apostolok közül sokat meg is öltek, bebörtönözték őket, satöbbi, magasról tojtak még erre is, akkor is azon járt az eszük, hogyan nyerhetnének meg még több embert Krisztusnak.

Pál apostol előadja, mi újság a kereszténységgel, mi újság Jézussal, erre a római helytartó azt mondja: nem vagy te normális, ennyi mesét összehordassz, nevetséges, komolyan. Erre Pál nem azt mondja, hogy álljál már le, ne sértegess, tiszteld a nézeteimet, hiszen tele vannak értékekkel, vagy ha nem, legalább mondj helyette jobbat. Nem tudsz, ugye, na látod. Szóval vegyetek vissza már ti rómaiak meg zsidók abból, hogy zaklatjátok a keresztényeket, iszonyat gonosz dolog, nem fogjuk tűrni ezt!

Hanem így zajlik a beszélgetés:

<>"Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz." 25<>Pál azonban így válaszolt: "Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. 26<>Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. 27<>Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel." 28<>Agrippa így szólt Pálhoz: "Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénnyé legyek!" 29<>Pál pedig így válaszolt: "Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nem csak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül."

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.17. 12:21:43

@napos oldal: Nagyon köszönöm a hosszú reakciód, igazán elgondolkodtató volt!
Sok dologban egyetértek az általad elmondottakkal, így van, ez az igazság, azért hiszünk, nem pedig azért, mert mérlegeltük pro és kontra. De azt nem tudom elfogadni, hogy bárki is gonoszságnak nevezze azt az eszmeiséget, filozófiát, ami mindentől elvonatkoztatva annyi sok jót adott a világnak. Nincs nagyobb hatású forradalmára a világnak, jó értelemben mondva, mint Jézus. Hogy mondhatja bárki is gonoszságnak a szeretet prédikálását?
Igazad van abban is, hogy a hívők sorsa bizony gyakran a tudatlanok által való ostorozás. Annyiban számít, hogy nincs jól az, hogy ilyen a világ.

napos oldal 2009.12.17. 13:03:15

Hát igen, nem fogalmaztam pontosan, természetesen nem gondolom, hogy a keresztény eszmeiség gonoszság lenne, szerintem se komplett, aki így vélekedik :) - bocs a minősítésért, csak a könnyen érthetőség miatt...

Én úgy értelmeztem, hogy a szándék és eljárásmód a gonosz, most totál félretéve a kereszténységet/ateizmust. Tehát hogy van egy xy nézet, amit megvizsgálás nélkül igaznak kiáltanak ki, és tömegeknek ilyen csomagolásban terjesztenek. Vagy, még erősebb dolog: Csaba egészen bizonyos benne, (mert évek óta alaposan tanulmányozza a kereszténységet és erre jutott) hogy a kereszténység nem igaz. Az ő fejéből kinézve, aki a kereszténységet igaznak hirdeti, az vagy szimplán tudatlan, vagy gonosz, abban az esetben ugye, ha egy általa tudottan hazugnak tartott eszmék igazság címen hirdet.

Na, azért beszélek csak itten ennyi hülyeséget, hogy valahogy megvilágítsam, hogyan pottyanhatott ide ez a valószínűtlen fogalom, mint "gonoszság". :)
Az öngyilkos birkák nekem se tiszták mondjuk.

Milyen jó blog ez különben, most vettem csak észre. Értelmes dolgokról van szó emberi hangon... tiszta kuriózum. Majd tanulmányozom tovább :)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.17. 17:00:03

@napos oldal: Ha teljesen az objektivitás talaján állva vizsgáljuk a helyzetet, akkor persze érthető, hogy ha valaki teljes mellszélességgel azt hiszi valamiről, hogy nem igaz, ám azt látja, hogy ennek ellenére sokan terjesztik és hivatkoznak rá mint igaz dologra, gondolhatja gonosznak. Csak éppen a kiindulópont nem helyes, mert attól, hogy valamit nem hiszek el, gonosznak semmiképpen sem tartom, csak azért, mert eltér az én gondolataimtól.
Az öngyilkos birkák pláne nekem is rejtély. :)
Köszönöm, megtisztelsz a dicsérettel, nekem öröm hogy lehet értelmesen eszmét cserélni!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.01.30. 23:22:50

Szia, bocs az elkésett hozzászólásért, de érdekes témát feszegetsz. Illetve nem a fő témához szeretnék hozzá szólni (bár az is érdekes, csak arról nem tudnék ilyen röviden írni), hanem egy mellékszálhoz.

Azt írod többször is, hogy az ateizmusban nincs érték. Ez így szerintem nem igaz, illetve legfeljebb részben, de akkor az állítás félrevezető. Az a kérdés, hogy az általunk vallott értékeknek mi a forrása. Aki hisz Istenben, annak számára az erkölcs forrása is Isten (végső soron). Ugyanakkor az ateizmus lényege, hogy arra a kérdésre, hogy létezik-e Isten, nemleges választ ad. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ateista számára nincsenek értékek vagy ne lenne erkölcse. Csak éppen ezek forrását nem Istenben találja meg, hanem másban, pl. természeti és társadalmi törvényszerűségekben. Ez nyilván nagyon idegenül hangzik egy hívő számára (minő eretnek gondolat, ugye! ;-), nem is kell elfogadnia, de azt állítani, hogy az ateizmus mögött nincs érték, ez így nem igaz.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.02.02. 10:07:15

@promontor: ez szerintem tökre nem így van, ugyanis harmadik generációs ateistaként állíthatom, az erkölcs csupán az emberiség nyakán lógó teljességgel felesleges tradíciók halmaza, más vallási hókuszpókusszal együtt...az emberiség és a társadalom üdvét az szolgálná igazán, ha az összes koldust és nyomorékot eltennénk láb alól, főleg a nyomikat-ugyan miért is állna érdekünkben nekünk, teljes értékű emberi lényeknek, hogy az evolúció kudarcait, emberi roncsokat támogassunk súlyos milliókkal, kockáztatva, hogy továbbadhatják a genetikai kórságot, tovább fertőzve amúgy is bajokkal küzdő, nem eléggé szelektált társadalmunkat? Egészséges emberek, potenciális munkaerők ezrei kaphatnának abból a pénzből, amit most a selejtesek pátyolgatására fordítunk!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.02.02. 22:37:44

@Nyunyóka: Na, hát a hozzászólásaink jól példázzák, hogy nincs két egyforma ateista. Egyébként szerintem az általad vázolt elvek is megvalósítanak egyfajta erkölcsöt: az más kérdés, hogy számomra túl spártait.

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2010.02.03. 20:10:10

@promontor: most még liberalizálsz is, baszod? ha már ateista erkölcsökről és istentagadásról van szó, csináljuk rendesen, basszameg! mindenféle, hátezislehetséges, meg ezisegyszempont, a puhapöcsű agnosztikusoktól hallani efféle nyöszörgéseket, mert nincs tökük kijelenteni: nincs Isten, szóval a dzsungel törvényei uralkodnak, pupákok! Túl spártai....meg lehet nézni, melyik városállam állt föl győztesként a peloponészoszi csetepatékból-annyit segítek, nem a kisfiútapizó hámozgató hommer filozófusok!
ha van egy ateistának erkölcse, az két dolgot tartalmazhat : fenntartani és győzelemre juttatni az egyéni érdekeket, és a faj értékeit-akik a fejlődés útjába állnak, azokat meg eltaposni könyörtelenül (ugyan miféle könyörület létezhet egy ateista számára? nincs neki hamis istene, meg borvedelő plébánosa, hogy adjon neki!)

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.04. 13:31:13

@promontor:

Természeti törvényszerűségekben, melyeknek eredője a(z)...?

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2010.03.04. 13:57:38

@Nyunyóka:

Annyira vagy te harmadik generációs ateista, mint amennyire Jojó húgod szűz... a seggébe.

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2010.03.05. 11:35:04

Elnézést, ha kicsit hosszú leszek.
Elôljáróban leszögezném: megértem azt, hogy téged, mint keresztény embert felháborít, ha mondjuk szídják a vallásodat, jelképeit bemocskolják, hiszen számodra ezek mind szakrális értéket képviselnek.

Annak a problémának, aminek a felszínét karcolgatod viszont jóval mélyebbek a gyökerei.
A következô kijelentéseimmel lehet majd vitatkoni, bár a teológus haverjaim is hasonlóképp látják a dolgot, márpedig ôk valóban keresztények, ellentétben velem.
Ma a világ nagyrészén megfigyelhetô egy folyamat - ami nem újkeletu és nem csak Európára jellemzô -, mégpedig, hogy az emberek életében a vallás mint olyan már nem tölt be egy bizonyos szerepet.
Ceremóniálisan és kultúrálisan ugyan jelen van még, pl. karácsonykor elmennek az éjféli misére, de szakrálisan, az egyén szellemi fejlôdésében már nincsen szerepe.
Nem boncolgatnám az okokat, illetve itt jegyezném meg, hogy NYILVÀN a nagy tömegekrôl beszélek, mert természetesen ennek ellentettjére is tudok példát hozni, de erre késôbb szándékszom kitérni.
Maradjunk annál, hogy a nagy tömegek megértése a vallással vagy önnön szakrális-spirituális lényükkel kapcsolatosan rendkívül alacsonnyá vált, ami bizonyos folyamatok generálásához vezetett.
Igazából nagyon is érdekes az, mikor-miért-hogyan üresedett ki ez a fajta élô szakralitás az emberekbôl, vannak vallástörténészek, akik ezt természetes folyamatnak is tartják, de ami tény, hogy most a nagy tömegeknek nincs, vagy épp átalakulóban van a szakrális ereje.
Èn ezt látom mindenhol, Európában a kereszténység veszít folyamatosan az iszlám és egyéb keleti vallások elôre törésével, de a zsidók nagy részénél se jobb a helyzet, Àzsiában a buddhizmus áll komoly vesztésre a kereszténységgel szemben, a hinduk pedig szintén az iszlám elôretörése miatt aggódnak.
Nem légbôl kapom ezeket, hiszen személyes tapasztalataim.
Ezek a régi és nagy vallások mindenhol híveket vesztenek, vagy más vallások javára, vagy az emberek anyagiasodnak el annyira, hogy esetükben nem beszélhetünk többé semmifajta szakralitásról.
Talán egyedüli kivételként áll az iszlám, ami inkább csak nyert ezzel, s jelenleg is egyre erôsödik.

Mindazon dolgok, amiket a jelenségek szintjén felsorolsz, visszavezethetô erre: az ateizmus; a rom.kat. egyház kemény kritikája, akár belsô részrôl is, amiért a "fizetô vendégeket" szolgálja ki, nem pedig a valódi szellemi fejlôdést maguk elé tuzôket (s mint ilyen, e tettével blaszfemizálja is azt); a régi jelképek hitelt vesztése (ezért nem jelent már semmit se, ha valaki apáca pl.), vagy amit én tapasztaltam Ázsiában, ahol meggyújtják a füstölôt a háziszentélyen, majd elmennek a keresztény templomba imádkozni, mert azt tapasztalták, hogy így több pénzben, sikerben részesül a család - tán nem kell mondanom, milyen messze esik ez is a buddhizmus vagy a kereszténység bölcsességétôl.

Véleményem szerint egy nagy átalakulás zajlik most vallási téren.
Amint az tapasztalható is, az emberek egy része megpróbálja valamilyen módon visszaszerezni ezt az elveszett szakralitást akár úgy, hogy újra felfedezi a gyökereit, a hitét, akár úgy, hogy más vallásban találja meg azt.
Másik részük pedig...nos, ez lesz az igazán érdekes, azt hiszem.
Ès most nem fuznék ehhez semmi többet, pláne magánvéleményt.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.03.05. 15:55:27

@Lady Carambole: Őszintén örülök, hogy rátaláltál erre a blogra, tartsd meg jó szokásod!
Amit mondasz, az sajnos szinte mind igaz. Éppen ezért kell azoknak a keveseknek, akik még hisznek az erkölcsi jóban, és a transzcendens magasságban, kiállni az igazuk mellett, és a maguk eszközeivel harcolni. Az hogy átalakulás zajlik, nem feltétlenül rossz. Az egyházszakadás, vagy a protestánsok kiválása is fejlődést hozott. Nekünk az a teendőnk, hogy a megváltozott körülmények közepette se veszítsük el hitünket.