Esti Kornél

"Száz évig, míg a testem megtörik, szeretnék élni, élni örökig."

Utolsó kommentek

HTML

85 éve vette kezdetét a fasiszta diktatúra

2010.01.07. 23:55 | Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa | 11 komment

Egy rövid, ámde lényegretörő posztban emlékezzünk meg arról a gyászos napról, ami kicsivel több 85 évvel ezelőtt történt, január 3-án. Mussolini 1925-ben, ezen a napon oszlatta fel az olasz parlamentet, és vezette be de iure is a fasiszta diktatúrát. Tekintsük át a közvetlen előzményeket, hogy mely események vezettek el oda, melyek folyományaként Mussolini szinte akadálytalanul, különösebb erőszak nélkül, jogi műszóval élve a törvényes jogtalanság révén lett Olaszország teljhatalmú ura.

Az első világháborút követően sokan féltek attól, hogy a kommunisták hosszabb-rövidebb időre Itáliában is magukhoz ragadhatják a hatalmat, így mikor Mussolini 1921-ben belépett a főleg polgári pártokat tömörítő Nemzeti Blokkba, ezt a fejleményt nem követte különösebb ellenállás. Egyrészt a fentebb említett félelem, másrészt a már akkor is megnyilvánuló jelentős fasiszta befolyás miatt. Ekkor már több százezer híve volt az új irányzatnak, és az olasz városokban tucatszámra gyilkolták a baloldali, vagy baloldaliaknak vélt embereket.

A háború utáni választásokat a Nemzeti Blokk nyerte, 35 helyhez jutottak ezen belül a fasiszták. Milyen hátborzongatóan rossz vicce az az életnek, hogy akkor is bebizonyította, a demokrácia játékszabályaira hivatkozva szinte könnyebb diktatúrát építeni, mint azokat áthágva. Ez a 35 képviselő ugyanis pontosan arra volt elég, hogy sakkban tartsa a kormányt, mivel az ő kilépésükkel elvesztették volna a parlamenti többséget. 1921 végén a már párttá alakult fasiszták taglétszáma nem érte el a fél milliót, szemben a több mint két milliós baloldali szervezetekkel, parlamenti erejük sem volt ahhoz, hogy lépjenek.

Mussolini ekkor tagadhatatlanul zseniális politikával egyfelől a nép felé továbbra is hirdette a kommunizmus veszélyét, másrészt komoly sikereket ért el a nagytőkések és az egyház körében, megnyerve rokonszenvüket. 1922-ben jött el a cselekvés ideje, mikor Luigi Facta miniszterelnök a szocialistákat be akarta vonni a kormányába, a fasiszták akcióba léptek. Fegyveres különítményeikkel október 27-én átvették több nagyváros irányítását, például Milánóét is, majd Róma felé indultak. Ezt ismerjük ma marcia su Roma néven. Az erődemonstráció következtében október 29-én megalakult a fasiszta kormány, még a parlamentáris szabályok látszatával.

Nem leragadva tovább az előzményeknél és a részleteknél, a következő jelentős lépés 1923-ban a választójogi törvény reformja volt, amelynek igazi jelentőségét az adta, hogy a legtöbb szavazatot kapott pártnak automatikusan biztosította a kétharmados többséget. 1924-ben látványos csalásokkal sikerült is megszerezni a teljes többséget a Fasiszta Pártnak, ám még ekkor sem tekinthették biztosnak a pozíciójukat, mert koalíciós kormányt alakítottak. A közvetlen előjele a diktatúrának Giacomo Matteotti szocialista képviselő meggyilkolása volt, aki világosan rámutatott a választások során elkövetett törvénytelenségekre.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ugyan több párt is kivonult a parlamentből, és III. Viktor Emánuel király is tett pár erőtlen lépést a fasiszták ellen, innen nem volt visszaút. 1925. január 3-án Mussolini feloszlatta a parlamentet, és hivatalosan innen számítja a történelemtudomány a fasiszta diktatúrát. A sajtószabadság megszűnik, korlátozzák az egyesülési és gyülekezési szabadságot, a helyi önkormányzatok autonómiájának szinte teljes megszüntetése, ellenzéki pártok betiltása, a szokásos eljárások következnek. 1928-ban a parlamentalizmust rendeleti úton is végleg felszámolták.

Bár magát a rendszert nem nevezhetjük totális diktatúrának, lévén hogy például a királyság intézménye megmaradt, a katonaság is valamennyire különállóan tudott helyezkedni, illetve a társadalom teljes fasizálására sem tettek kísérletet, megállapíthatjuk, hogy Olaszország újkori történetének egyik legsötétebb 24 órája volt a 85 évvel ezelőtti nap.

Címkék: történelem

A bejegyzés trackback címe:

https://estikornel.blog.hu/api/trackback/id/tr911655661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.08. 01:08:37

Ha jól veszem ki az írásodból, te jobban örültél volna egy kommunista diktatúrának. Szíved joga. Mindenki attól a diktatúrától fél amelyik ôt hátrányosan érinti.

sleeping dancer · http://sleepingdancer.freeblog.hu 2010.01.08. 10:36:43

panther: én nem ezt vettem ki ebből az írásból.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.08. 10:50:44

@sleeping dancer:

Gondolom azt se tudtad, hogy a blog szerzôje focidrukkernek nevezi magát, s olasz csapatnak szurkol. Folyamatosan a baloldllal, s a kommunistákkal veti össze Mussolinit és bandáját nem mondjuk a polgári erôkhöz méri.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.08. 13:50:42

@Panther_V: Mivel lehetne összevetni egy diktatúrát, mint egy másik diktatúrával? Elég furcsa lenne, ha egy gyümölcsöt nem egy másik gyümölccsel, hanem egy húsdarabbal hasonlítanék össze. Szó se róla, jóval kevésbé volt pusztítóbb a fasiszta diktatúra, mint a bármilyen kommunista társa, de nem értem, miért kéne a polgári erőkhöz mérni egy attól nagyon lényegesen eltérő politikai vonulatot. Egyébként rosszul vetted ki, egy parlamentáris demokráciának örültem volna, aminek egyébként indult is a háború után.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.08. 14:03:25

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Na, '48 óta parlamentáris demokrácia van Olaszországban. Nem mintha azoknak nem lenne mindegy, de maffiózók váltják egymást. Az elnökük meg kommunista.

Nem értek egyet a hasonlatoddal. Ha nincs kedvem narancsot enni lehet, hogy banánt sincs, hanem épp hagymás rostélyost.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.08. 14:32:09

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Figyelj. Ez az én módszerem, hogy tetszôlegesen kiválasztott 2 lehetôség elé állítom a másikat.

Rómától délre 1942-ben. Északra 2003-ban.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.08. 14:43:27

@Panther_V: Te éltél volna valaha is Rómától délre? Mindig más okok miatt, de én hosszútávon nem. De ez esetben a rendszereket nem úgy ítéled meg, hogy neked személy szerint mi a jó?

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2010.01.08. 14:48:50

@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:

Én úgy ítélem meg, de én csak egy párduc vagyok. Tôled többet vártam.

'42-ben talán kipróbáltam volna milyen délen. Olyan jó bögyös csajok voltak az olasz filmekben arrafele.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.08. 15:10:51

@Panther_V: Drága Bagira, szerintem én nem az alapján ítélem meg, hogy nekem milyen, bár nyilván az is szempont. Az emberek nagy részének egyszerűen jobb, ez tagadhatatlan tény, nem a lumpen elemekről beszélek persze. De ha már dögös-bögyös déli csajok, akkor már a '70-es évek.
süti beállítások módosítása