Hallottunk-e már valaha Sértő Kálmánról? Arról a költőről, akinek a '30-as évek elején a csodájára jártak, a faluról jött géniusz, aki forradalmasítja a költészetet, és akiről Kosztolányi írja: "Hittel vallom, hogy ez a sötétszőke, domború homlokú fiatalember az Isten választottja." Feledésbe merült már a neve, pedig a két világháború között, az újklasszicista korszellembe meredeken mást hozott, népies volt mint Erdélyi József, de nem paraszti, hanem mélyen, a humuszból magyar költészet. Falusi pillanat című kötete joggal kéne hogy helyet foglaljon a népi írók remekei között. Mi tehát a hiba?
Kálmán barátunk elkövette azt a hibát, hogy elbizakodottá tette a hamar jött siker, és ő ezt ki is használta, szalonok, kaszinók kedvelt házi költője lett, aki tehetségét a pillanatnyi sikerért könnyen beáldozta. Ő lett a parasztlegény, a nép fia, aki megénekli a rusztikus élet keserédes pillanatait. Vállalta a falusi giccses legény szerepét, és élvezte ezt, közel 6 évig. Színházi öltözők, buja lokálok, képzelhetjük, hogy nagy sikere volt az ünnepelt költőnek. Itt történt a baj. Úgy gondolta, neki ez nem elég, tegyük hozzá joggal unta meg a sekélyes életet, neki tanítania is kell a népet, és hogy műszóval éljünk, a faji romantika elkezdett megjelenni az írásaiban. Innentől egymást gerjesztő folyamat játszódott le, hisz új írásai révén kezdett kiesni a közkedveltségből, ebből fakadó haragja és csalódottsága még több és több kétes értékű költemény megírására ösztökélte.
Ekkor talált rá a szélsőjobboldali mozgalom, amely sikeresen bontogatta szárnyait, és szükségük volt egy népszerű, elismert költőre. Sértőt teljesen behálózta a hazai nemzetiszocialista sajtó és politika, a fő irodalmi véráramlatból mind távolabb került, értékelhető verse itt már nem akad. Csak hogy lássunk rá egy példát, a korábbi ragyogó tehetség miket írt ez idő tájt:
Petőfi és a zsidók
A zsidók szeretik Petőfit,
Az nem zsidózott, orrhangolják,
Nem, szegény Sándor más baja volt,
Javában virágzott az osztrák.
Akkor még magyar színészek voltak,
Magyar írók, több más efféle,
Ha látott is egy rongyos zsidót,
Jövőjét nem vehette észre.
Zsidó jövőjét nem láthatta,
Akik most erőszakkal, dallal,
Magyar ruhába öltözködve
Seftelnek rajtunk diadallal.
Hivatkoznak szent Petőfire,
Mint forradalmak talajára,
"Egy gondolat bánt engem"-ben a
Vérpiros zászlókat kívánta.
Petőfi üzeni általam,
A világszabadság szép lenne,
Ha abban mindenki, mint magyar
Gyökeres,becsületes lenne."
Ha feltámadna, ma már nyilván,
Szemügyre venné, sokat, őket,
Dörögne, zúgna, villámolna,
Túl zengne seregnyi költőket.
Százezer Istent megtagadna,
Amilyen lélek, vihardallal,
Egész világnak neki menne,
A magyarért a magyarral...
Kell ehhez bármilyen kommentár is...?
1941. június 15.-én hunyt el gyógyíthatatlan cukorbetegségben az a költő, aki tehetségének teljében vetette papírra: "Menetelő ifjúságom szép lázából írok."
Sértő Kálmán költészete a mai napig indexen van, pedig ha félretesszük utolsó, emberileg és költészetileg gyászos éveit, titkos és okkal fénylő gyöngyszemekre bukkanhatunk.
Utolsó kommentek