Esti Kornél

"Száz évig, míg a testem megtörik, szeretnék élni, élni örökig."

Utolsó kommentek

HTML

Az igaz hazaszeretet

2009.12.08. 19:15 | Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa | 4 komment

A Prima Primissima díjátadón hangzott el a kiváló színész, Huszti Péter szájából a Nem tudhatom című, mindenki által ismert, és nem tévedek ha azt mondom, mindenki által szeretett Radnóti Miklós által írt költemény. Akkor jutott eszembe, és ezen egyébként már régebben is sokat jártattam magam, hogy tessék, itt van a hazaszeretet. Amíg a hazánk csak ad, és nem elvesz, ápol, és nem megaláz, könnyű hangoztatni mennyire is szeretjük ezt a földet. De mi történik, ha a hazától csak annyit kapunk, hogy megtűr, legjobb esetben elvisel, de inkább megrág és kiköp minket? Aki ebben a helyzetben a sarkára áll áll, és vallja, hogy történhet bármi, én szeretem a szülőföldem, az az igaz magyar ember.

Radnóti a megaláztatások sűrűjében sem tudott magára máshogy gondolni, csak mint magyar költő, levelezéséből ez pontosan kiderül. Élete szörnyű vége felé is, a kis füzetecskét, melyekbe utolsó verseit írja, így ad neki címet: Radnóti Miklós magyar költő versei. Kevés nála álhatatosabb, és hazaszeretőbb ember lehetett. De beszélhetünk Szerb Antalról is, akinek a legszebb, legérthetőbben összefoglalt magyar és világirodalom történetet köszönhetjük. Állíthatják irodalmárok, hogy sok esetben meghaladott az, amit ő leírt, de van olyan igaz értelemben vett tankönyv, ami ennyire szerethető és letehetetlen lenne?

Vannak persze szerencsésebb sorsú emberek, akik ugyanígy bebizonyították, hogy szeretik a hazájuk, de ezt a hazaszeretetet túl is élték. Itt van példának okáért Faludy György, akit egyszerűen érthetetlen, miért is nem vettek be a kötelező tananyagba már réges-régen, akár csak Villon átköltései miatt. Nem ennek az írásnak a témája, de a költészete bőven predesztinálná erre, és idős korában, jóval 90 felett olyan csodaszép szerelmes verseket írt, hogy az ember könnye kicsordul tőle. Ő már 1946-ban újra itthon volt, és nem is akart elmenni, az ÁVH börtönében pedig, mikor azt mondták neki több hónap fogság után, holnap hajnalban kivégzik, éjjel az általa utolsó óráknak tartottban fejben írt verset a magyar nyelv szépségéről. Recsken, az egész napos munkától mindenki a végletekig kimerült volt, de tanította a többieket és igazi étel helyett az irodalom csodás kertjéből metszett gyümölcsökkel csillapította az éhségüket.

A hazaszeretet minden ember alapvető kötelessége. Akiben ez nincs meg, ott bizony komoly hibák vannak. De Radnóti és Szerb, és még sokak vértanúsága mutatja számunkra, hogy az utolsó órákban is lehet tisztességesnek és magyarnak maradni, akármilyen nehéz is.

Címkék: irodalom szerb faludy györgy elmélkedés antal radnóti miklós

A bejegyzés trackback címe:

https://estikornel.blog.hu/api/trackback/id/tr461584161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

badblood 2009.12.17. 23:46:40

"De mi történik, ha a hazától csak annyit kapunk, hogy megtűr, legjobb esetben elvisel, de inkább megrág és kiköp minket?"
- Én pl. elmegyek egy másik, élhetőbb országba. Itt (M)agyarországon rájöttem, hogy az, hogy nem vagyok halott, az nem azt jelenti, hogy élek. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem csak egy életem van, és ezt az egyet nem akarom arra pazarolni, hogy várok, hogy majd egyszer csak holnap, vagy holnapután jobb lesz itt. Vártam már erre többet, mint amennyit érdemelne. Így hát nyelvet tanulok, (szakmám van több is) aztán tipli nyugatra!! Nem fogok visszanézni...(se)

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.18. 07:52:09

@badblood: Nem pont erre erre gondoltam a posztban, inkább arra, hogy az igazi tanúság az, ha valaki a halál torkában is kiáll a magyarsága miatt, mikor elvileg valakik a magyarság nevében gyilkolják meg.
Az egy más kérdés, amiben egyébként igazad van, hogy a mai magyar közállapotok szinte lehetetlenné teszik egy normális egzisztencia kialakítását. Sokan elmennek, szomorú, de érthető.

escaper · http://elinnen.blog.hu 2009.12.19. 13:39:29

Sajnos vannak olyan szakmák, amiben ez nem járható út. A magyar nyelv zsenijei nem tehettek mást, mint ezen a nyelven írtak - ráadásul ezt nem azért tették, mert ez a munkájuk, hanem mert azok voltak, akiknek így járt az agyuk. Nagyon kevesek akkorák a világirodalomban is, hogy más nyelven is képesek maradandót alkotni.

De mit tegyen a közgazdász, kutató, orvos? Aki szereti a hazáját, de a munkájában nem teljesedhet ki?
Ha a kutató évekig könyörög az illetékeseknek, hogy segítsék a munkáját, de azok nem teszik meg? Nemet mondjon-e egy külföldi intézetnek, ahol megbecsülik és világhírű felfedezést tehet?

Mit tegyen az orvos, ha azt látja, hogy csak az orvosokkal, ápolókkal és a betegekkel nem foglalkozik az egészségügy? Ha a fizetése olyan alacsony, hogy rászorul a kenőpénzre? És mi legyen azzal, aki bármekkora szegénységben él, mégsem fogad el ilyen borítékot? Nemet mondjon egy külföldi szerződésnek, ahol valóban gyógyítani tud, ahol a beteg áll a középpontban, ahol megbecsülik a munkáját?

És ne felejtsük el azokat, akik kutatóként, orvosként (de nem költőként) itthon maradtak. Végignyomorogtak mindent, tönkrementek, felőrlődtek vagy egy tömegsírban végezték! Az utókor nem is emlékszik rájuk. Szerették a hazájukat, tenni nem engedték őket érte és még el is felejtették őket.

Faludy, Glatter Miklósnak "szerencséje" volt, hol a többiek elismerése?

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.12.19. 18:13:27

@escaper: Egyetértek veled, de ezzel együtt nagyon szomorú, ha valaki nem tudja idehaza kamatoztatni a tehetségét, még akkor is, ha ez szükségszerű.
süti beállítások módosítása