Mit találtam, de rég volt ez... Ám a mostani érzéseim ugyanúgy leírja, mint akkor. Valószínűleg nem a legjobb alkotásom, de komoly szenvedés közepette írtam, amiben most is eléggé benne vagyok. Nem mondanám hogy segített, de legalább szembesített, és ezért köszönettel tartozom magamnak. Nektek pedig azért, hogy virtuálisan nap mint nap meglátogattok, amit újfent köszönök.
"...rosszul, de vagyok.
Kiléptem az éjszakába
E szentek csendben elmentek felettem
Most sírodnál állok kába
Gondolatok közepette
Némán.
Éget a hideg.
Valaki néz kint.
Véres verejték.
Ez téged illet.
Csontujjak simogatnak
kedvesen. Felnevetek.
Szívesen lennék én te.
Talán mindent megadhatsz.
Csendben suttogok.
Ölelem porod.
Így vagyok veled.
Mesélek: hol volt...
Tudom. Üresen csak ülök.
Nem is számít hogy mit érsz el,
Széjjelszórt cserepek, tükrök.
Szívem. Mit sem érek ésszel.
A sötétben sóvárognak. Jól van.
Telente integetnek a hóban.
Türelemmel követnek az úton.
Az egyikük sejtelmesen dúdol.
Most búcsúzom. Új világ vár.
Ti maradtok. Én utazom.
Szánakozz. Szellemi árvák.
Minden vagyok. Nincs jutalom.
...rosszul, de vagyok."
Utolsó kommentek