Kornél meghívására egy friss élményemet szeretném megosztani veletek. A minap hallottam, hogy az általam egyébként nem túlságosan kedvelt TGM azt mondta a Nőnap kapcsán, hogy a nőknek fizetni kellene háztartásbeli teendőik ellátásáért. Mint mondtam, TGM - minden tiszteletem ellenére - nem tartozik a kedvenc gondolkodóim közé, de mint minden, elmélkedések eredményeképp megfogalmazott véleményt, az övét is megfontolás tárgyává kell tennünk. (Ezt sokan tévesen szabadelvű hozzáállásnak tartják, pedig szerintem ennek semmi köze a liberalizmushoz. Ez sokkal inkább emberi minimum.)
Szóval elméláztam kissé, milyen következtetéseket is vonhatunk le TGM nézeteiből. A nevezetes tételmondat ezenképpen hangzik:
"Évezredek óta a nők a háztartásban ingyen végeznek kényszermunkát, és egészen addig, ameddig a munkaerő értékébe beleértett reprodukciós költségeket a reprodukciós munka elvégzőinek nem fizetik meg, addig nem beszélhetünk szabad társadalomról."
TGM hangsúlyozza, hogy ez nem csak erkölcsi kötelességünk, de a józan ész is ezt diktálja (lásd még erkölcsi racionalizmus). Míg az gazdaságelméletileg nehezen vitatható tétel, hogy a munkaerő értékének része annak reprodukálása, a munkaerő-reprodukció megfizetése és a szabad társadalom közötti összefüggések feltárása persze nagyban függ a szabad társadalomra vonatkozó elképzeléseinktől. Ettől azonban most tekintsünk el, hogy figyelmünket a lényegre összpontosíthassuk.
Mit jelent az, hogy a munkaerőt a nők reprodukálják? Nyilván egyrészt reprodukálják a munkaerőt azzal, hogy majdani munkásokat szülnek és nevelnek, másrészt azzal, hogy a jelenlegi munkásokat (s jelesül hites urukat) a regenerálódáshoz szükséges komforttal veszik körül, lelki-szellemi és fizikai szükségleteik kielégítésével az evéstől a gyengédségen és a vasalt ingen át a színházba járásig és lelki problémáik megosztásáig.
Milyen munka az, amelyet ennek során a nő elvégez? A gyermekével szemben nyilván elsősorban nevelő- és tanítónő, háziorvos/ápolónő, továbbá - akárcsak a férjével szemben - szakácsnő, takarítónő, mosónő, varrónő, mosogatónő, s még sok egyéb. Férjével szemben továbbá társalkodónő, pszichológus, konzumhölgy, stb. Ezen szolgáltatások egy része - amennyiben valaki hivatásszerűen űzi azokat - igen komoly, felsőfokú szakképesítést igényel (mint a nevelés, tanítás, a lelki tanácsadás), más részük szakközépiskolai végzettséghez kötött (pl. szakács, szabó), egy további részük betanított vagy segédmunka (takarítás, mosás), és vannak bizonyos különleges adottságokhoz, nem pedig végzettséghez kötött tevékenységek (ilyen a társalkodó- és szexuális partner).
Természetesen gondolkodás nélkül egyetértek azzal, hogy bizonyosfajta munkákért - vegyük csak az igen megerőltető és gyakran megalázó betanított vagy segédmunkákat! - az utolsó fillérig ki kellene fizetnünk a hölgyeket. Mennyit is keres azonban egy takarító vagy egy mosodás? Nem igényel hosszas kutatásokat annak igazolása, hogy jobb esetben minimálbért, rosszabb esetben - részmunkaidőre bejelentve - annál is kevesebbet. Mit kap a nő ezzel szemben? Koszt, kvártély, új ruhák, kozmetikumok, szeretet, a családi fészek melege, továbbá kiélheti anyai ösztöneit - az ellenszolgáltatások eszmei értékét tekintve feltehetőleg igen nagy adósságban van tehát, ha mérlegre teszünk mindent. (Alaptalan az az ellenvetés, hogy sok háztartásban a nő is belead a közösbe, hiszen ekkor a férj is munkaerő-reprodukciós tényezőnek kell számítson, amiért neki is ellenszolgáltatás jár!) De legyünk nagyvonalúak, és mondjuk azt: durván eddig nullára jövünk ki.
Másrészt ismét csak nem kell hosszasan böngésznünk a statisztikákat ahhoz, hogy belássuk: a nők elsöprő többsége esetében a szaktudást igénylő munkakörök igen nagy hányadának betöltéséhez nincs meg a megfelelő végzettség. Ha ezeket a tevékenységeket hivatásszerűen, férfiként szeretnék űzni, célirányosan tanárnak, pszichológusnak, orvosnak, szakácsnak, szabónak, stb. kellene tanulniuk. Reálisan tekintve tehát ezen szakmák vonatkozásában legjobb esetben is sarlatánoknak kell tartanunk őket, akik tevékenysége igencsak kétes az eredményes munkavégzést illetően, hiszen megfelelő szakképesítés híján vajmi kevés esély van arra, hogy feladatukat megfelelő szinten látják el. Így ilyesmiért fizetség nehezen lenne elvárható - ha mégis, magam is joggal várom el a MÁV vezérigazgatói fizetést, mikor a gyerek villanyvasútjával játszom, modellezve a vasúti társaságok csődbevitelének lehetséges módozatait.
Mi az, ami marad a nők munkaerő-reprodukciós tevékenységei közül? Mi az, amit eddig - szemérmesen - kerülgettünk? Bizony, bizony, kedves férfitársaim, nem más, mint a turbékolás. TGM tehát nem kevesebbet vár, mint hogy nejünknek - nyilván tételesen, áfás számláért cserébe, hogy adózni is tudjon utána - rendszeresen folyósítsunk anyagi ellenszolgáltatást azért, ha megbasszuk őket vagy leszopatjuk magunkat. Kezeljük végre úgy a nőket, ahogyan megérdemlik: hivatásos prostituáltakként.
Nem gondoltam volna, hogy ilyesmit mondok valaha is, de TGM meggyőzött. Máris nekiállok feminista szerzőket olvasni.
Utolsó kommentek